Emberemlékezet

Szovjet törvények alapján ítéltek el magyar állampolgárokat 1945 után Magyarországon a megszálló szovjet csapatok. Ráadásul ezeket az ítéleteket gyakran a magyar kommunisták kérték az elvtársaktól. Fájdalmas ez, de az így hozott döntésekkel a Szovjetunióba került emberek csak töredékét jelentették annak a több mint egymillió magyarországinak, akiket a második világháború után ilyen-olyan indokokkal a szovjet táborokba hurcoltak.

Miként ágyazott meg a Magyarország kárára történt trianoni határdöntéseknek a külföldi és a velük szövetséges magyar újságírók „munkája”? Miként írt és dolgozott Magyarország ellen a nyugatra és keletre menekült magyar vörös emigráció? Szomorú sajtószemle kis derűvel: amikor egy brit figyelmezteti a vörös emigrációt a hazájukkal szembeni kötelező hűségre.

A nagyhatalmak malomköveiről szól az adás, pedig a lengyel-magyar Korompay családról beszélgetünk. Arról, hogy miként talál szerelmet, boldogságot, alakít ki szép családot egy magyar férfi Lengyelországban a XX. század második évtizedében, miként vesz részt a lengyel állam közel másfél százados szünet utáni újjáteremtésében, majd miként lesz bolsevikok katyni tömegsírokba bedobált áldozatainak egyike, családja pedig miként esik áldozatul a nemzetiszocialista brutalitásnak. Két pogány közt… vagy két malomkő közt… sokféleképpen fogalmazhatunk: ez a lengyel-magyar sors.

Utolsó csatlós, bűnös nemzet… és folytathatnánk a sort azokkal a kifejezésekkel, amelyeket történészek majd újságírók és politikusok aggattak ránk 1945 után, miközben nem volt igazságtartalmuk. De arra alkalmasak voltak, hogy megbélyegezzük vele magunkat, hogy indokolatlanul rontsunk az önképünkön, s éles fegyvert adjunk ellenségeink kezébe.

Ha a németek fenyegették a magyar függetlenséget, akkor ellenük, ha a szovjetek, akkor ellenük léptek fel a Magyar Közösség tagjai. A laza szerveződésben nem nézték ki jobb-, ki baloldali. A nemzet iránti elköteleződés volt fontos. Követendő jó példa a XX. század közepéről.