Emberemlékezet

Maguk addig mentek jobbra, amíg meg nem érkeztek balra – így hangzott egy hozzászólás a nyilas és a kommunista mozgalom közös gyökereiről a magyar Országgyűlésben a Horthy-korban. A kisnyilasok 1945-ben simán átigazolhattak a kommunista pártba, sőt, szívesen is látták őket a tömegbázis nélküli kommunisták. De akkor miért szélsőjobb az egyik és miért szélsőbal a másik? Mi a közös bennük? Ezt elemezzük.

És még mindig a folytonosság: 1920 után, amikor a trianoni torzóból országot faragott egy tehetséges és hazaszerető politikusnemzedék, a kiegyezés utáni politikai rendszer példáihoz és módszereihez nyúltak vissza. Mik ezek a példák, s hogyan segíthetik a jövőt?

A magyar parlamentarizmus hajnalát elemezzük. Azt az időt, amikor nem tömegpártok, hanem „klubpártok” uralták a magyar politikát. Igaz, ez még nem a tömegdemokrácia ideje. De sok minden átmentődik belőle későbbre is. Mert van folytonosság a magyar politikában. S a folytonosságnak vannak eredményei.

Vajon mi maradt meg a sztálinizmusból és Rákosi rendszeréből a 21. századra is? Vajon velünk él-e a szellemi életben a sztálinizmus? Néhány szempontot vetünk fel.

A falvak népe 1956-ban napok alatt visszavette életét a kommunistáktól. A magyar nép demokratikus hagyományai működtek: a legrátermettebbek kerültek a falvak élére. De a falvakban vértelen szelíd forradalom után jött a kádári megtorlás, s ez már nem volt vértelen vidéken sem.